2011.01.03. 22:31, Jégmaci
Na, ezt a napot is túléltük, a Hawaii-ból egyenesen a pokol közepére, legbelsőbb bugyraiban égtünk. Na jó, ennyire azért nem volt drámai a helyzet. Na de suli? Nemáááár. Hisz’ tegnapelőtt volt újév!
Ráadásul egyből 8 órával kezdeni? Plusz utána tánc. Ami egyrészt jó volt, mert lógtam az emelt német utolsó 10 percéről (kevés, kevés, de még mindig jobb, mint a semmi :)), illetve kipihentem magam. Kipihenni. Ez egy elég vicces kifejezés, mert mindenkiről folyt a víz (Ennek egyszerű oka csupán az, hogy a táncterem közepén –oké, na, a közepének hátulján. Vagyis értitek… - egy kb. másfél-2 méter széles, plafonig érő kályha tüzelt –jaja, mint a szukák -, és amikor kintről a mínusz akárhány fokból bejöttem, nem tudtam megmaradni mellette, annyira égetett… :D Remek ötlet volt, pacsi a tervezőnek.. :D) De lélekben pihentető volt. Hát igen, ez a hobbi lényege, végül is…
De a tánc előtti 8 óra sehogy sem akart letelni. Németből szünetre fel volt adva egy deutsche vers meg az olvasás tétel. A szünetben szépen elfelejtkeztem róla, ma meg persze, hogy én feleltem. Jó, persze, ez a témakör az egyik legkönnyebb, nem arról van szó… :D A gond ott volt, hogy már totál elfelejtettem, mi és hogyan történt a kedvenc könyvemben. A főszereplő neve, akárhogy is törtem mogyorónyi agyacskámat, nem jutott eszembe. Pedig az nem árt… :D (német lánynév… János? :DDD tényleg fáradt voltam/vagyok)
Jó, most mondhatjátok, hogy ezt a sík hülyét, még erről sem tud beszélni. Akkor most figyeljetek.
A versként a rettegett Erlköniget választottam, mert azt már az általános iskola középső részlegében, valahogy úgy 5. vagy 6. osztályban bele kellett préselnünk a fejünkbe. Megígértem a tanárnőnek, hogy holnap felmondom. Csakhogy hazaértem, jól belaktam (hmmmm, gyros :P), és olyan fáradtság tört rám, mint… Hát, nem is, egész nap olyan búval aszott voltam (ez elsősorban az alváshiánynak és az alvás minőségének romlottságának köszönhető. Meg másod- és harmadsorban is…), csak a tánc alatt szabadultam meg ettől egy kis időre.
Életemből 2 órát (2 ÓRÁT, NEM HISZEM EL!!!!) vesztegettem el erre a dráááááááága versikére, és megtanultam az első 2 versszakát… Maradt még 6. A belső boldogságom a csúcson, az önértékelésem a béka feneke alatt, vagy az ördögé alatt, méghozzá romokban. Na jó, annyira nem, de az idegösszeroppanás megvolt. Túl hamar felidegesítem magam mindenen. Kár…
Mármint ne értsetek félre, nem az a gond, hogy most hányast fogok kapni holnap… Hanem az húzott fel ennyire, hogy képtelen vagyok sorrendbe rakni a megfelelő szavakat, magyarán a koncentrációs készségem az önértékelésemet várta az ördög alatt. :D
Áh, oké, inkább lépek is… Holnapra kipihenem magam, megtanulom a verset, majd este vidámabb bejegyzéssel várlak benneteket.
Köszöntem megértéseteket.
Goodbye babys! ;)